Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néma főhajtással emlékeznek Nagy Richárdra a magyar katonák Irakban

Egyperces néma főhajtással emlékeznek a hősi halált halt Nagy Richárdra a magyar katonák Irakban szerda délután, a temetéssel egy időben - mondta a szállító kontingens sajtótisztje az MTI-nek telefonon.


Dátum: 2004-06-23 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:21.016540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A temetés kezdetével egy időben - helyi idő szerint 5 órakor - minden katona egyperces néma főhajtással fejezi ki tiszteletét, az éppen úton lévő konvoj tagjai pedig dudálással jelzik gyászukat - tájékoztatott Kuti Ferenc az iraki Hillából. Hozzátette: a kontingens tagjai emléktárgyat küldtek Nagy Richárd családjának. Emlékeztetett: a merénylet estéjén megemlékezést, pénteken pedig istentiszteletet tartottak. A táborban a magyar zászló csütörtök óta félárbocon van. Egyetlen katona sem jelezte, hogy a történtek miatt meg kívánná szakítani szolgálatát - mondta Kuti Ferenc.

A múlt hét csütörtöki merényletben elhunyt Nagy Richárd temetése szerdán délután három órakor kezdődik katonai tiszteletadással Zagyvarékason. A szertartáson részt vesz a köztársasági elnök, a házelnök, a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség vezérkari főnöke is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek