Orvosság szocialista módra: drága vagy nincs
A Medgyessy-kormány első két évében a drágulás valamint az árak vágtatása jellemezte a gyógyszerpiacot, és mára már totális káosz is kialakult a gyógyszerellátás területén. - mondta Selmeczi Gabriella szerdán.
Dátum: 2004-06-23 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:22.183173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A káoszért a kormány a felelős, mert az idén már harmadik alkalommal borította fel a gyógyszerpiacot - mondta Selmeczi Gabriella.
A Fidesz egészségügyi kabinetjének vezetője a bizonytalan helyzetet értékelve azt mondta: az emberek nem tudják, vajon drágulnak-e a gyógyszerek július 1-je után, mint ahogyan azzal sincsenek tisztában, lesz-e egyáltalán a betegségükre gyógyszer a patikákban.
A politikus ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a kormányfő "határozatlan és döntésképtelen miniszterelnöke az országnak", mert - mint hozzátette - hagyta, hogy olyan gyógyszerhiány alakuljon ki, amely már veszélyezteti a beteg emberek gyógyulását.
A képviselő a miniszterelnök hibájául rótta fel azt is, hogy tétlenül szemlélte a gyógyszerárak elszabadulását, tanácsadói döntéseit pedig mindig kritikátlanul fogadta.
Selmeczi Gabriella véleménye szerint Medgyessy Péter személyes felelőssége a betegek számára biztonságot, kiszámíthatóságot és alacsony árakat jelentő megállapodás felrúgásában is tetten érhető.
A Fidesz politikusa a szakminiszter munkájáról szólva azt közölte, hogy Kökény Mihályt a gyógyszerhiány szemmel láthatóan váratlanul érte, holott - tette hozzá - tudni lehetett, hogy ezekben a napokban a piac ellátási zavarokkal fog reagálni a kormány gyógyszerpolitikájára.
Selmeczi Gabriella rámutatott: a termelői gyógyszerárak július 1-jei emelkedése miatt felvásárlási pánik van kialakulóban, aminek következtében az elmúlt napokban már 15-20 százalékkal emelkedett meg a gyógyszert vásárlók száma.
A fideszes képviselő aggodalmának adott hangot amiatt is, mert a gyógyszertárak rendeléseinek mindössze 10-30 százaléka teljesül, s így nem tudják a betegeknek a kért gyógyszereket kiadni.
A Fidesz arra kéri ezért Medgyessy Pétert, hogy az ellátás zavarait a beteg emberek biztonsága érdekében sürgősen kezelje - mondta Selmeczi Gabriella.
fideszfrakcio.hu