Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságban a magyar falu

A kormánynak nincs elképzelése a magyar vidékről. Törvényi garanciák hiányában a meghozott intézkedések, vagy azok elmaradása sérti a vidéken élők alkotmányban is biztosított esélyegyenlőségét. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Falusi Tagozata egyetemi professzorok bevonásával megkezdi egy átfogó vidék-, falufejlesztési program és törvény előkészületeit.


Dátum: 2004-06-23 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:22.768339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A falusi önkormányzatok intézmény-fenntartási nehézségekkel küszködnek. A 600 fő lakos alatti falvakban, melyek a magyarországi települések közel felét jelentik, már megindult a kisposták bezárása. A Volán-vállalatok rákényszerülnek, hogy a veszteséges járatokat ritkítsák, illetve megszüntessék - ezek nagy része az aprófalvakat és kistelepüléseket bekötő járatokat érintik. Az agrárprivatizáció következtében munkahelyek szűnnek meg. Mindezen tényezők ellehetetlenítik a falusi életet.

Hargitai János,

a Fidesz Falusi Tagozatának elnöke

Kapcsolódó elemek