Később dönt a közbeszerzési döntőbizottság a fővárosi utcabútor-tenderről
Nem hozott határozatot a fővárosi közbeszerzési döntőbizottság szerdán a budapesti utcabútortender ellen benyújtott panaszokról - közölte a bizottság elnöke.
Dátum: 2004-06-23 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:23.989278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deák András (MKDSZ) az MTI-nek elmondta: a döntőizottság megkezdte a panaszok tárgyalását, döntést azonban legkorábban csak néhány nap múlva hoz. Hozzátette: előfordulhat az is, hogy csak hetek múlva születik meg a határozat. A kereszténydemokrata politikus szerint ebben a helyzetben az lenne a legkorrektebb eljárás a Fővárosi Közgyűlés részéről, hogy csütörtökön visszavonja a többek által kifogásolt tendert.
A fővárosi főutak utcabútorainak, köztük a hirdetőoszlopok, a padok, az illemhelyek egységesítésére és az ezeken elhelyezett reklámfelületek eladására április 29-én írt ki pályázatot a közgyűlés MSZP-SZDSZ többsége. A június 10-i tenderbontáskor öt cég ajánlatáról értesült a fővárosi önkormányzat. Az előzetes egyeztetés, bizottsági tárgyalás nélkül, helyszíni kiosztással eldöntött tendert kiírásától fogva bírálta a közterületi reklámszakmával együtt az ellenzék is.
A Fidesz ennek keretében közjegyzői letétbe helyezve "előre borítékolta" a nyertes cég nevét. A várost vezető koalíció szerint viszont e tenderrel elérhetik azt, hogy több milliárd forintnyi közpénz felhasználása nélkül korszerűsödjenek az utcabútorok.
Nem sokkal a tender kiírása után Tiba Zsolt főjegyző menesztette posztjáról a városháza közbeszerzési referatúrájának vezetőjét, aki szerint a tenderkiírásnál a közbeszerzési és a koncessziós törvény előírásait is alkalmazni kellene.
MTI - fideszfrakcio.hu