Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százharmincötmillióért húzatja a nótát Jusztné cége

Juszt László felesége a főszervezője annak az utcazenei fesztiválnak, amelyre a Miniszterelnöki Hivatal 135 millió forint közpénzt fordít - értesült a Magyar Nemzet. Kővári Katalin és fia, Juszt Balázs érdekeltségébe tartozik az a cég, amely tagja a MeH pályázatát elnyerő egyesületnek.


Dátum: 2004-06-24 07:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:25.686077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Muzsikáló nyárelő című rendezvénysorozat az európai parlamenti választás előtt kezdődött.

Pályázati úton választották ki a koncertsorozat megrendezésére az egyetlen jelentkezőt: a nemrég, 2004 elején alakult Magyar Rendezvényirodák Szövetsége Egyesületét, amelyben érdekelt az ORI Objektív Rendezvény Iroda Bt. is. Ez utóbbi társaságnak beltagja Kővári Katalin, kültagja pedig Juszt Balázs, a televíziós műsorvezető fia. Mint arról a már beszámolt, neves zenekarok köztéri muzsikálásával próbálta az EP-választás előtt javítani a budapestiek kedélyét a Miniszterelnöki Hivatal 135 millió forintért. A kiválasztott egyesület jóvoltából június 4-től a hónap végéig a város különböző közterein olyan együttesekkel találkozhatunk, mint például a Bergendy zenekar, a 100 Folk Celsius vagy Solymos Tóni.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek