Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdaság leggyengébb láncszeme a kormány gazdaságpolitikája

Továbbra is gazdaságpolitikai bizonytalanság, kapkodás és tehetetlenség jellemezi az MSZP-SZDSZ-kormány működését; a magyar gazdaság leggyengébb láncszeme a kormány gazdaságpolitikája - mondta Varga Mihály, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön.


Dátum: 2004-06-24 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:28.747215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője a kormány gazdaságpolitikáját bírálva arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió tagjai között "Magyarország viszi a leglassúbb felzárkózási programot, a legrosszabbul teljesítő ország vagyunk a maastrichti konvergencia-kritériumok tekintetében."

A politikus úgy véli, a magyar gazdaságpolitikát a hiteltelenség jellemzi, amit - szerinte - mutat az is, hogy sem a külföldi befektetők, sem pedig a hazai elemezők nem fogadják el a kormány által közölt számokat.

Varga Mihály felhívta a figyelmet rá, hogy a kormány gazdaságpolitikája eddig több százmilliárd forintjába került az adófizetőknek. Mint mondta, ennyibe került a forint sávjának eltolása, a kamatnövekedés, a beruházások elmaradása valamint az, hogy az Európai Unió nettó befizetői lettünk.

A képviselő megfogalmazása szerint a maastrichti elvárásokhoz képest az államadósságot illetően is "rezeg a léc". Ezzel összefüggésben utalt a Pénzügyminisztérium tegnapi közleményére, amely az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított mértékét, a maastrichti szerződés által felső határként megjelölt hatvan százalék körülire várja. Hozzátette: az újonnan csatlakozott országok között, ahol ez az érték átlagosan negyven százalék, "abszolút utolsók vagyunk".

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere a "rekordösszegű" államháztartási hiányról szólva azt hangsúlyozta, hogy "az elmúlt tizennégy évben ilyen mértékű államháztartási hiány nem alakult ki májusig a magyar költségvetésben". Ennek kapcsán kitért rá, hogy a Reuters elemzése szerint a Draskovics Tibor által hangoztatott 4,6 százalékos hiány eléréshez "további radikális lefaragások szükségesek".

A fideszes gazdaságpolitikus nehezményezte, hogy a maastrichti kritériumokban foglalt 2,7 százalékos infláció helyett, a kormány 2004-re átlagosan 6,5 százalékos pénzromlást ígér.

"Ahhoz, hogy Magyarország újra visszanyerje a bizalmat, és ismét ne a bizonytalanság, hanem a bizalom jellemezze a magyar gazdaságot, változásokra van szükség" - mondta. Varga Mihály közlése szerint a Fidesz azt javasolja ezért, hogy Medgyessy Péter és Draskovics Tibor thaiföldi illetve kenyai utak helyett inkább gazdaságpolitikai váltást dolgozzon ki.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek