Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hogy lesz ebből hivatásos hadsereg?

A Fidesz nem látja biztosítottnak az önkéntes-hivatásos hadseregre való átállás feltételrendszerét - derült ki a sorkatonai szolgálat megszüntetésével kapcsolatos törvénymódosításokról csütörtökön tartott budapesti négypárti egyeztetésen.


Dátum: 2004-06-24 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:29.619151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyetértünk azzal, hogy professzionális Magyar Honvédséget kell felépíteni. Csak nem látjuk annak feltételeit, hogy ez az áttérés, ez az átállás megalapozott-e - közölte Simicskó István, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke. Mint mondta, előbb az áttérés feltételrendszerét kell megteremteni, és csak utána következhet a jogalkotási munka.

Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára közölte: ha a négypárti megbeszélések során nem tudnak megegyezni, akkor a kormány ősszel benyújtja törvényjavaslatát az Országgyűlés elé, és ha nem kap kellő támogatást, akkor a honvédelmi miniszter saját hatáskörben függeszti fel a sorkatonai szolgálatot. Ebben az esetben továbbra is létezni fog a hadkötelezettség intézménye, mégsem hívnak be sorkatonai szolgálatra fiatalokat. Az államtitkár közölte, hogy már nem tudnak annyi fiatalt behívni sorkatonának, ahányan alkalmasak a katonai szolgálatra.

Simicskó István közölte: az átalakításhoz először a feltételrendszert kell megteremteni. Kiemelte, hogy folytatni kellett volna az Orbán-kormány időszakában megkezdett laktanya-rekonstrukciós programot, a lakásépítéseket, és jelentős mértékben emelni kellett volna a katonák illetményét. Példaként említette, hogy 1996-ban döntött az Országgyűlés a határőrség hivatásossá tételéről, ám a mai napig nem sikerült feltölteni a szervezet 14 ezres keretlétszámát. Hogyan lehetne akkor a Magyar Honvédség létszámát ilyen mértékben feltölteni, hiszen egy jóval nagyobb szervezetről van szó? - kérdezte Simicskó István. A fideszes politikus azt mondta, a kormány semmiféle adattal nem győzte még meg az ellenzéket arról, hogy a honvédség megtartó képessége megfelelő-e. Az elmúlt másfél éves adatok szerinte azt mutatják, hogy a szerződéses állományba jelentkező 4000 katonának a fele idő előtt szerződést bont. Már most problémák vannak az utánpótlással, vannak olyan alaptevékenységek, amelyeket nem tudnak ellátni katonákkal - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek