Jászok világtalálkozója
Harmincöt hazai településről valamint külföldről 6-10 ezer vendéget várnak a jászok jubileumi, tizedik világtalálkozójára, amelyet július 2. és 4. között Jászladányban rendeznek meg - mondta a település polgármestere csütörtökön Jászladányban.
Dátum: 2004-06-24 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:30.810142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jász népcsoport tagjai 1995 óta minden évben találkoznak más-más jász helyszínen, hogy három napon át együtt legyenek egy kulturális és szórakoztató eseménysorozaton - közölte sajtótájékoztatóján Dankó István. Elmondta: a Jászok Egyesületével közösen szervezett rendezvény fővédnöki tisztét Mádl Ferenc köztársasági elnök vállalta el. A világtalálkozót várhatóan olyan neves közéleti személyiségek tisztelik meg jelenlétükkel, mint Habsburg György nagykövet és Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Pénteken megnyitják a Jászladány múltját bemutató, felújított helytörténeti gyűjteményt, majd felavatják a jász himnusz versszakait őrző Jászok kövét. Szombaton a felújított kálvária újraszentelése után a díszünnepségen "A Jászságért" díjjal ismerik el a tevékenységét mindazoknak, akik munkásságukkal hozzájárultak a térség hírnevének öregbítéséhez. A nap látványos eseménye lesz a jászkapitány beiktatása, e ceremóniával a múlt egyik legfontosabb közjogi méltósága előtt tisztelegnek. A tisztség mostani viselője egy évig lesz hivatalában, és a különböző közéleti rendezvényeken a jászok összetartozását hivatott erősíteni - tájékoztatott. Hozzátette: hagyományőrző csoportok műsorát, lovasbemutatót, zenei koncerteket, tűzijátékot valamint sportversenyeket is kínálnak a világtalálkozó résztvevőinek.
A jászok első, 1995-ös világtalálkozóját Jászberényben tartották az úgynevezett jász redemptió, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. Az önmegváltásra azért volt szükség, mert I. Lipót német császár 1702-ben eladta a jászok valamint a kis- és nagykunok által lakott területeket a német lovagrendnek. Ebbe a jászok és kunok nem törődtek bele, és 1745-ben Mária Teréziától visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.
MTI - fideszfrakcio.hu