Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtalálták Bocskai őseinek kriptáját

A kismarjai református templomban folyó ásatások során megtalálták Bocskai István erdélyi fejedelem őseinek családi kriptáját; az ásatásokról csütörtökön a helyszínen számolt be az ásatást vezető régész. Bocskai István egy 1606-os keltezésű, Kismarjának mezővárosi rangot adományozó levelében említi, hogy Kismarja szívének oly kedves település, mert elei ott vannak eltemetve.


Dátum: 2004-06-24 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:31.418620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A feltételezések szerint az egykori sírkertnek valahol a templom környékén kellett lennie, ezért az idén Szabó János református lelkész kezdeményezésére a gyülekezet anyagi áldozatvállalásával és a helyi önkormányzat támogatásával megkezdték a feltárásokat. M. Nepper Ibolya elmondta: a húsvét előtt kezdett munkálatok során megtalálták a településen 1270 körül épülhetett Árpád-kori templom maradványait. Miután a sírokat nem lelték meg, úgy döntöttek, hogy az amúgy is felújításra váró templombelsőben folytatják a kutatásokat. Felszedtük a templom padozatát és az egész templombelsőt felástuk - mondta a vezető régész. Hozzátette: eredményes volt a feltárás, megtalálták a korábbi templom mintegy 30 méteres külső falát, és egy harangtorony maradványait is. M. Nepper Ibolya szerint a legnagyobb siker mégis az volt, hogy rábukkantak a Bocskai-család egykori temetkezési helyére. A kriptát épségben, a XIII. századi templom szentélye alatt mintegy 2,5 méter mélyen a földben találtuk meg - tette hozzá. A késő gótikus kor reneszánsz stílusjegyeit viselő, igényesen kialakított, mintegy három hete megtalált kriptát a kutatók első osztályú műemlékké nyilvánították. Az ásatásvezető régész elmondta azt is, hogy az egykori templommaradványokat és a Bocskai-kriptát műemléki helyreállítás után a nagyközönség is megtekintheti. A kriptához a templombelsőben alakítanak ki lejáratot, miután épségben maradt a lépcsősor.

Szabó János református lelkész az MTI érdeklődésére reményét fejezte ki, hogy sikerül előteremteni azt a legalább 15 millió forintot, ami a feltárási-helyreállítási munkákhoz még szükséges. A település lelkésze bízik abban, hogy a Bocskai-szabadságharc 400. évfordulóján, a Bocskai-évben megkezdett kutatások és helyreállítások jövőre befejeződhetnek. Reményei szerint az emlékhelyet jövő év őszén, a templom felszentelésének 200. évfordulóján felavathatják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek