Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány csak ígérget

Megfosztotta a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket döntési joguktól a GYISM. A Magyar Versmondók Egyesülete is élesen támadta a tárca pályázati igazgatóságát. A minisztérium kampányfilmjéből egy egész gyermekkórház napi gondjait is megoldhatták volna - tudatja az mno.


Dátum: 2004-06-24 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:34.069277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány "együttműködést ígért, s helyette a teljes hallgatás övezte a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és a GYISM közti teret" - áll abban az mno szerkesztőségéhez is eljuttatott levélben, melyet Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszternek írt a Magyar Ifjúsági Tanács. A dokumentum a kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek fóruma, az 1999 novemberében létrehozott MIK pénteken kezdődő, zánkai ülése előtt figyelmeztet: a határon túli magyar ifjúsági fórum működése "hanyatlóban van", ezért a felelősség a minisztériumot is terheli.

A dokumentum kolozsvári megfogalmazói emlékeztetnek: 2003. november 14-16-ig tartó lendvai MIK-ülésen Gyurcsány ígéretet tett arra, hogy javasolni fogja a magyar kormánynak a MIK jogi megerősítését és elfogadását a kormány civil ifjúsági partnereként. A szocialista miniszter sok mindent megígért Lendván: azt is, "hogy egy állandó titkárságot hoznak létre Budapesten, a MIK munkáját könnyítendő". Gyurcsány a következőket is megígérte: "A magyar kormány (...) készen áll arra, hogy szabályozott keretek között működjön együtt a gyermek és ifjúsági korosztályok életét befolyásoló legfontosabb kormányzati döntések előkészítésében, és a döntések végrehajtásában. Ebben az együttműködésben kiemelt szerepe lesz (...) a Magyar Ifjúsági Konferenciának."

Budapest nem fogadja a határon túli kéznyújtást

Az ÁB bénultan várja, hogy a minisztérium kényszeredetten összehívja a félévenkénti MIK-ülést. A beígért együttműködésről szó sincs - ecseteli a dokumentum Gyurcsány és a kormány szavahihetőségét. A levél felhívja a figyelmet: a mindenkori magyar kormányzatnak "komoly felelőssége van arra nézve, hogy milyen irányba halad a magyarországi és kárpát-medencei magyar fiatalság. A MIK legnagyobb hozadéka, hogy a határok által szétválasztott magyar fiatalok kezet nyújtottak egymásnak. Ebben az egymásra találásban óriási szellemi tőke és energia rejlik. Ha a mindenkori magyar kormány ezt nem ismeri fel és nem aknázza ki, akkor bűnt követ el" - fogalmaz a kolozsvári dokumentum.

Kevésbé passzív a szocialista kormányzat, ha neki tetsző, ízlése szerint megalakított ifjúsági szervezetekről van szó:

"Amíg a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ellenében létrehozott Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) minden akadály nélkül képes volt tárgyalóasztalhoz ülni - akár Erdélyben, akár Budapesten -, addig minket átirányít ahhoz a helyettes államtitkárhoz, akinek döntései elsősorban Öntől függnek" - olvashatjuk a levélben.

Már a választások után feltűnt, hogy a jelenlegi kormánynak gyakorlatilag nincs ifjúságpolitikája. 2002. novemberében a Fidelitas az egész kormányprogramot áttanulmányozta, ám nyomára sem bukkant írásos koncepciónak. Az sem számít újdonságnak, hogy a GYISM nem kezeli partnereként a Magyar Ifjúsági Tanácsot: a fórumot a választásokat követően jó ideig nem hívta össze - épp úgy, ahogy megszakította a stratégiai partnerség jegyében zajló, korábban rendszeres kapcsolattartást a különböző ifjúsági szervezetekkel, a történelmi egyházakkal, a fogyatékkal élők ifjúsági szervezeteivel, a nagycsaládosokkal és a hallgatói önkormányzatokkal is.

Kiabáló verseny, hallgatag szaktárca

Nemcsak a határon túli ifjúsági és kulturális szövetségek fejezték ki elégedetlenségüket a GYISM pályáztatási rendszere vagy a pénzek felhasználása miatt. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Versmondók Egyesülete határozott tiltakozását fejezte ki a GYISM Mobilitás Pályázati Igazgatósága által közzétett pályázati eredmények miatt.

Az egy év alatt gyermek- és ifjúsági fesztiválok támogatására fordított 89 300 000 forintot az egyesület szerint csak névleg költötte a megnevezett célra a szaktárca, illetve a GYISM Mobilitás. Médiarendezvényekre 6 millió, hagyományőrzésre 7,6 millió, koncertekre 45,1 millió forint ment el. A többi között olyan egyveleg rendezvényekre is, mint a több millió forintos kiabáló versenyre, vagy az arcfestésre, tetoválásra, divatsarokra, kirakodóvásárra, moderntánc-bemutatóra.

A támogatott programok szervezői között 7 korlátolt felelősségű társaság van, amely nagy valószínűséggel profitorientált rendezvényt szervez - kifogásolja az egyesület. Ezek összesen 28,5 millió forintot tesznek zsebre, több mint az egyharmadát a kiosztható támogatásoknak.

Mindeközben a non-profit szektor közben kézzel-lábbal küzd az ifjúság társadalmi-kulturális fejlődéséért, fillérekből, mert az ilyen rendezvényeket nem támogatja egyetlen multinacionális (sörgyár vagy energiaital) cég sem, miközben az előzők honlapján mindenütt ott vannak - írják a magyar versmondók. Az egyesület szerint a rendezvények szervezésében több olyan szervezet kapott bizalmat, amelyek most alakultak, vagy éppen először rendezik meg programjaikat. Ráadásul táborral pályázni ebben a kategóriában nem lehetett, mégis ítéltek meg ilyen célra támogatást - közli az egyesület.

Az egyesület állításaival kapcsolatban választ szerettük volna a GYISM-től, több alkalommal is megkerestük a minisztérium sajtóosztályát, ám a szaktárca részéről, ígéretük ellenére, nem engedélyezték, hogy az illetékes személyekkel interjút készíthessünk.

Lélegeztetőgép helyett sokkterápia?

A GYISM nemrég vetítésre került kampányfilmjei, melyekkel a családon belüli erőszakra kívánták volna felhívni a figyelmet, megosztották a közvéleményt. Felháborodást keltett például, hogy azt egyik filmben szereplő gyermek neve megegyezett egy ismert, ellenzéki véleményformáló személyiség leányának nevével. Hasonló reagálásokat szült a plakátokon, közlekedési eszközökön elhelyezett, sokkolónak szánt hirdetések özöne.

Kérdéses, hogy vajon kizárólag a zaklatás, az erőszak-e az egyetlen olyan probléma, amely napjainkban a családokat érinti. Tény, hogy a tetemes összeget más, a gyermekek biztonságával, nevelésével kapcsolatos célokra is el lehetett volna költeni egy olyan országban, ahol a tisztességes, gyermeket nevelő családok tekintélyes hányada napi megélhetési problémákkal küzd.

Több intézményt és egyesületet megkeresett az mno azzal a kérdéssel, hogy mire tudnának elkölteni 70 millió forintot. Az egyik gyermekkórház vezetőjétől megtudtuk, hogy ugyan igen nagy a támogatottsága a civil szférából, de a pénzek nagy többségét a műszerbeszerzésre költik, így az olcsó műszerek beszerzését ez nagyjából fedezi is. Az olcsóbb műszerekből - hárommillió forint alatti -,viszonylag jó az intézmény ellátottsága.

A drágább berendezések beszerzése azonban nem ilyen egyszerű feladat. Egy altatógép 7-10 millió forint körül van, egy lélegeztetőgép 8-10 millió, egy röntgengép pedig 30-40 millió forint. Ezekből a nagyon fontos műszerekből, amelyeket gyerekek életmentő műtéteinél is használnak, régi elavult gépekkel kénytelenek dolgozni a kórház orvosai. A röntgengépek - egy kivételével - húsz évnél is öregebbek.

Udvardy Zoltán - Kisberk Szabolcs, mno - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek