Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Föld- és gazdavédelmi bizottság alakult

Orbán Viktor volt miniszterelnök felkérésére föld- és gazdavédelmi bizottság alakult szerdán Boros Imre MDF-es országgyűlési képviselő vezetésével.


Dátum: 2002-06-12 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:25.239175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Boros Imre elmondta, hogy a testületben rajta kívül négy, ellenzékben lévő országgyűlési képviselő, valamint szakértők és érdekképviseleti szervek illetékesei foglalnak helyet.

A bizottság egyik célja, hogy megvédje a magyar termőföldet attól, hogy idő előtt, spekulációs módon külföldiek kezére kerüljön.

Boros Imre szavai szerint másik céljuk, hogy megvédjék a gazdákat a költségvetési törvény módosításába rejtett, számukra káros rendelkezésektől.

Az MDF-es képviselő a testület legfontosabb üzeneteit tolmácsolva azt mondta: a gazdák ne adják el a földet, mert az napról napra többet ér. - Bérbe se adják, hanem inkább szívességi földhasználatban részesítsék valamelyik rokonukat - tette hozzá.

Nemzetközi példákra hivatkozva elmondta, a mezőgazdaságban azoknak a családi vállalkozásoknak van jövője, amelyeknek van földtulajdona.

Boros Imre - utalva arra, hogy Hende Csaba volt MDF-alelnök Orbán Viktor felkérésére kabinetfőnökként segíti a polgári körök szervezését - úgy fogalmazott: ez a második megtisztelő feladat, amit a volt miniszterelnöktől MDF-es politikus kapott.

Kapcsolódó elemek