Az ENSZ-főtitkár az emberiség minden bajáért a kormányokat okolja
A kormányok gyengeségében és sikertelenségeiben látja az emberiség jelenlegi bajainak legfőbb okát Kofi Annan ENSZ főtitkára, aki a csütörtökön az ENSZ székhelyén a világgazdaság több mint ötszáz legfőbb szereplőjével találkozott.
Dátum: 2004-06-25 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:35.274703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdaság szereplői a világ legkülönbözőbb részeiből érkeztek a Világpaktum néven emlegetett csúcstalálkozóra, amelyet annak idején 1999-ben maga a főtitkár hívott életre elősegítendő, hogy a globalizáció vívmányaiból mindenki részesüljön.
A kormányok politikájának gyengesége és sikertelensége a legfőbb forrása azoknak a problémáknak, amelyekkel napjainkban az emberiségnek szembe kell néznie - jelentette ki az ENSZ első embere üzletemberekből, szakszervezeti vezetőkből és nem kormányzati szervezetek képviselőiből álló hallgatósága előtt. A Világpaktum az egyik legfontosabb olyan kezdeményezéssé vált, amely arra hivatott, hogy tudatosítsa a nagyvállalatok vezetőiben, hogy ők is ennek a világnak a polgárai - vélekedett az ENSZ főtitkára.
A fórum csütörtökön este várhatóan annak megerősítésével ér véget, hogy az üzleti világnak harcolnia kell a korrupció, a zsarolás, és a csúszópénz minden formája ellen.
MTI - fideszfrakcio.hu