Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai közvélemény most már hibának tartja az iraki háborút

Az amerikai közvélemény az Irak ellen indított hadjárat kezdete óta először immár elhibázottnak lépésnek tartja a háborút - derült ki egy frissen végzett felmérés adataiból.


Dátum: 2004-06-25 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:36.223585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A USA Today című lap, a CNN hírtelevízió és a Gallup intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett amerikai állampolgárok 54 százaléka úgy nyilatkozott: tévedés volt csapatokat küldeni Irakba. Ez az arány három hete 43 százalékos volt.

Szakértők felhívják arra is a fegyelmet: a vietnámi háború óta ugyancsak először fordul elő, hogy az amerikai társadalom többsége elutasítja honfitársaik tömeges harci bevetését külföldön - olvasható a USA Today internetes honlapján.

Ugyancsak megváltozott annak a megítélése is, hogy az iraki háború nyomán biztonságosabbá vált-e az Egyesült Államok. A szondázásba bevontak 55 százaléka ugyanis már úgy tartja: a hadművelet Amerika sebezhetőségét növelte. Decemberben még a megkérdezettek 56 százaléka ennek ellenkezője mellett foglalt állást.

Annak ellenére, hogy az amerikaiak véleménye gyökeresen megváltozott a háborút illetően, George Bush elnök az elmúlt hetekben javított népszerűségi mutatóin a Fehér Ház birtoklásáért folytatott küzdelemben vele párharcot vívó kihívójának, a demokrata párti John Kerrynek a rovására. A választani óhajtó polgárok 48 százaléka most Bushra adná szavazatát, 47 százaléka pedig Kerryre voksolna. Három hete Kerry 6 ponttal (49-43) vezetett Bush előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek