Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jegybank függetlenségét csorbítja a kormány indítványa

A kormány által a jegybanktörvény módosítására beterjesztett indítvány elfogadása Járai Zsigmond jegybankelnök szerint csorbítaná, de nem szüntetné meg az MNB függetlenségét. László Csaba pénzügyminiszter viszont úgy gondolja, hogy az előterjesztés nem érinti a jegybanki függetlenséget.


Dátum: 2002-06-13 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:25.538195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jegybank elnöke és a pénzügyminiszter csütörtökön a Magyar Televízió reggeli műsorában fejtette ki véleményét a beterjesztett törvénymódosításról.

Járai Zsigmond kijelentette, hogy a törvénymódosítás elfogadása sem zavarná meg a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) fő céljának, az infláció csökkentésének, a forint stabilitásának elérésében.

Ugyanakkor a jegybanki függetlenség csorbításának nevezte, hogy egy olyan felügyelő bizottságot kívánnak felállítani az MNB-ben, amelynek négy tagját az Országgyűlés választaná, kettőt pedig a pénzügyminiszter jelölné ki.

Járai Zsigmond utalt arra, hogy már most is az ellenőrzés három rendszere működik az MNB-ben: a belső ellenőrzés, a pénzügyminiszter által választott független auditor, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ezen felül szerinte nincs szükség további ellenőrzésre.

László Csaba ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Állami Számvevőszék elnöke még az előző pénzügyminiszterhez írt levelében szorgalmazta, hogy az ÁSZ-on kívül más, a folyamatos működést ellenőrző szervezet is legyen az MNB-nél. A pénzügyminiszter szerint a felügyelő bizottság felállítását az is indokolja, hogy a társasági jogban a belső ellenőrzés szervezete soha sem a menedzsment, hanem a tulajdonosok hatáskörébe tartozik.

László Csaba hangsúlyozta azt is, hogy a félreértések elkerülése végett kifejezetten rögzítették a törvényjavaslatban, hogy a felügyelő bizottság a monetáris politikával és annak a jegybank gazdálkodására való hatásával nem foglalkozhat.

Járai Zsigmond viszont azt emelte ki, hogy a jegybanki függetlenség a modern országok berendezkedésének egyik alapelve, hiszen a jegybanknak akár a kormány ellen is meg kell tennie a szükséges monetáris politikai intézkedéseket fő céljainak elérése érdekében.

A jegybank elnöke feleslegesnek nevezte a törvényjavaslatnak azon részét, amely a monetáris politikai döntésekben a jogköröket pontosítaná.

László Csaba azon indoklására, miszerint a jelenlegi szabályozás nem elég egyértelmű, Járai Zsigmond kijelentette: szívesen kötne a jegybank szerződést a kormánnyal a hatáskörök egyértelműsítésére.

A pénzügyminiszter és a jegybankelnök is egyetértett abban, hogy a nézeteltérések nem akadályozhatják a korrekt együttműködést a kormányzat és az MNB között.

Járai Zsigmond megerősítette, hogy a jegybanknak a jelenlegi helyzet értékelése alapján nem áll szándékában a forint további erősítése, az idei inflációs cél a sáv felső határán, 5,5 százalékon teljesülhet és jövőre is elérhető, hogy az infláció a kijelölt 3,5 plusz-mínusz 1 százalékos sávon belül maradjon.

László Csaba utalt arra, hogy szerinte komoly kockázatai vannak a jövő évi inflációs cél elérésének, de jelenleg dolgoznak a gazdaságpolitikai programon, s ezekben a munkálatokban a jegybank szakemberei is részt vesznek.

Kapcsolódó elemek