Izraeli kormányválság fenyeget
Izraelben kormányválság jelei mutatkoznak a palesztinokkal kötött oslói békeegyezmény miatt.
Dátum: 2002-06-13 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:25.835712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Izraeli Munkapárt szerdán kilátásba helyezte, hogy felmondja az Ariel Saron miniszterelnökkel kötött koalíciót. Saron Likud pártjának tagjai támogatták egy jobboldali parlamenti képviselőnek azt a javaslatát, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságot a palesztinokkal való békefolyamat felülvizsgálatára. A javaslatot támogató képviselők így válságot robbantottak ki - jelentette az izraeli katonai rádió. Az indítvány végül nem kapott többséget a parlamentben.
A Munkapárt tagjai bírálták a Likud pártiak szavazási magatartását, amelyet a koalíciós egyezmény megsértéseként értékeltek. A koalíciós megállapodás ugyanis előírja a palesztinokkal kötött oslói békeszerződések betartását. Sziv Bojm, az izraeli parlament koalíciós pártcsoportjának Likud párti elnöke ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a képviselőket szavazáskor nem kötötte a koalíciós fegyelem, mivel a javaslatról nem született kormánydöntés.
A heves parlamenti vita alatt Simon Peresz izraeli külügyminiszter, aki a békeegyezmények egyik megalkotója volt, javasolta, hogy hozzanak létre parlamenti bizottságot a törvénytelenül létesített telepek problémájának kivizsgálására.
"Azért kezdtük el a békefolyamatot, mert hisszük, hogy a judaizmus erkölcsi alapon nyugszik. Nem születtünk úrnak" - kiáltotta. Pereszt a múltban ismételten bírálták amiatt, hogy pártjával benn maradt a koalícióban a palesztinokkal szemben tanúsított kemény saroni politika ellenére is.