Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kimerült a vis maior keret Győr-Moson-Sopron megyében

Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke pénteken Győrött tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a megyei vis maior keret teljesen kimerült. A közgyűlés elnöke az MTI-vel közölte: a pénz már a települések által február 4. és június 10. között elszenvedett időjárás okozta károk enyhítésére igényelt kártérítésére elfogyott.


Dátum: 2004-06-25 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:41.289252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakács Imre elmondta, hogy a Megyei Területfejlesztési Tanács tizenkét településnek osztott ki összesen 47.097.600 forintot. A károk között szerepelt, hirtelen hóolvadás és az azt követő intenzív esőzés okozta útkárok, löszfal-omlás, a Rába vízszintjének csökkenése miatt kialakult talajzsugorodás okozta épület károk, illetve egy kisebb földrengés is volt Beled térségében. Hozzátette: a teljes kárigényre 20 millió forinttal többre lenne szükség.

A júniusi esőzések okozta károk rendezését és a hiányzó pénzösszeg megszerzését a Belügyminisztérium központi vis maior keretből kezdeményezi a Megyei Területfejlesztési Tanács.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek