120 éve halt meg Táncsics Mihály
Százhúsz éve, 1884. június 26-án halt meg Budapesten Táncsics Mihály író, politikus. 1799. április 21-én született Ácsteszéren. Édesapja telkes jobbágy volt, szüleinek tizenhárom gyermeke közül csak hét maradt életben. Táncsics élete első két évtizedét a kis községben, egy vályogházban élte le, zsellérként, pásztorként, uradalmi cselédként dolgozott és robotolt. A személyesen is megtapasztalt jogtalanságok késztették arra, hogy élete végéig a jogegyenlőségért, a parasztság érdekében harcoljon.
Dátum: 2004-06-25 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:42.194458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenkilenc évesen takácsinasként került ki a jobbágysorból, egy év múlva szabadult a szombathelyi fiókcéhben és megkezdte vándoréveit. Nem sokkal később otthagyta az egészségre ártalmas mesterséget és beállt falujában segédtanítónak. Tudása ekkor még nem sokkal haladta meg a kezére bízott nebulókét, de szorgosan képezte magát. Számos helyen megfordult, huszonhárom évesen Budán fél év alatt elvégezte a tanítóképzőt. 1823-tól Kecskeméten, Nyitrán és Pesten szolgadiákként, házitanítóskodva kijárta a gimnáziumot, és beiratkozott a pesti filozófiai iskolába.
Eleinte nyelvészeti kérdések foglalkoztatták, de egyre gyakrabban került összetűzésbe a cenzorokkal. Beszélgetőkönyvét a benne szereplő példamondatok miatt elkobozták, következő kéziratai már meg sem jelenhettek. Táncsics több arisztokrata családnál vállalt házitanítói állást, de veszedelmes nézetei miatt mindig hamar elbocsátották. Érdeklődése egyre inkább a reformkor politikai kérdései felé fordult, irányregényeiben (Rényképek, Pazardi) és cikkeiben, melyek a Kunoss Endrével szerkesztett Természet című lapban jelentek meg, a polgári átalakulás Széchenyi-féle programját hirdette.
1841 januárjától, a Pesti Hírlap megjelenésétől Kossuth Lajos mellé állt. Amúgy is szabad tolla egyre jobban elragadta, a cenzúra miatt javarészt külföldön megjelentetett politikai röpirataiban és népkönyveiben a reformellenzék programjának elfogadását és az érdekegyeztetés paraszti bázisának megteremtését sürgette. 1843-ban Németországban adta ki és csempészte haza Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, 1846-ban megjelent Józan ész című írásában az osztály nélküli utópisztikus társadalom létrehozásának lehetőségéről értekezett Owen, Fourier és Cabet gondolatai nyomán.
Amikor még ebben az évben le akarták tartóztatni, Kossuthék menekítették ki Horvátországba. Itt született a Nép szava Isten szava című újabb röpirata, amelyben kifejtette: a földesurakat semmiféle kárpótlás nem illeti meg a jobbágyfelszabadításért. 1847-ben a hatóságok ráakadtak, elfogták és Budán bírói ítélet nélkül bebörtönözték, sajtóvétség miatt.
A börtönből a pesti nép szabadította ki 1848. március 15-én, a forradalom kitörésének napján. 1848 áprilisában elindította a Munkások Újsága című hetilapját, amelyben a forradalom vívmányainak radikális továbbfejlesztését, a teljes jogegyenlőséget, minden kiváltság eltörlését, általános választójogot követelt. Az "alkotmányos kerékvágást" szem előtt tartó forradalmi vezetéssel hamar meggyűlt a baja, lapját 1849 elején betiltották. Az elszigetelődött Táncsics a siklósi kerület képviselőjeként tagja volt az 1848 júliusában megalakult első népképviseleti országgyűlésnek, de felszólalásai rendre nevetésbe fulladtak. Ehhez puritanizmusa és falusias szokásai is hozzájárultak, mindig darócruhában járt, és mindenkit kendnek szólított.
A szabadságharc bukása után halálra ítélték és in effigie - jelképesen - kivégezték. Ő közben nyolc évig bujkált a régi pesti háza alatt kialakított titkos rejtekhelyen, ahonnan csak az 1857-es általános amnesztia után jött elő. Tollát addig is forgatta, megírta Mi a szocializmus és mi a kommunizmus, Mik a vörös republikánusok, és mit akarnak? című röpiratait. Az amnesztia kevés könnyebbséget hozott számára, a rendőrség felügyelet alá helyezte, a fővárost engedély nélkül nem hagyhatta el. Az 1860. március 15-i tüntetések szervezése miatt ismét elfogták és 15 évi börtönbüntetésre ítélték. Csak a kiegyezéskor szabadult, már majdnem teljesen vakon, látásán azonban javított egy 69 évesen vállalt, kockázatos műtét.
1869-1872 között az orosházi választókerület képviselője lett, Arany trombita címmel lapot indított és bekapcsolódott a munkásság szerveződésébe, az Általános Munkásegylet elnökévé választották. Az egylet vezetőivel 1870-ben szakított, leköszönt tisztségéről, képviselői mandátumának lejárta után pedig visszavonult a közélettől. Évei ezután nagy nélkülözések közepette teltek, házát elárverezték, anyagilag tönkre ment, huszonöt forint segélyből élt, amelyet könyveinek árusításából próbált kiegészíteni. Idős korára a nyelvészeti kérdésekhez tért vissza; megpróbálta bebizonyítani, hogy a magyar a legrégibb nyelv, sajtó alá rendezte műveit és befejezte önéletrajzát. 1884. június 26-án halt meg Budapesten.
(Vladár Tamás, Sajtóadatbank)