Múzeum a vértanú Apor püspök emlékére Győrött
Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek avatta fel pénteken Győrött az Apor Vilmos püspök emlékére létrehozott "a vértanúság helye" címet viselő interaktív kiállítást.
Dátum: 2004-06-25 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:44.647662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Apor Vilmos győri püspököt 1945 március 28-án szovjet katonák agyonlőtték, mert védelmébe vette a Püspökvár pincéjében bújtatott közel négyszáz nőt és gyermeket. A mártírhalált szenvedett főpapot II. János Pál pápa 1997-ben boldoggá avatta.
A Győri Egyházmegye az állandó kiállítás létrehozásával régi adósságát szeretné kiegyenlíteni. A kiállítás nem szorítkozik csupán emléktárgyak bemutatására. A tárlatot hangfelvételek, interjúk gazdagítják, s a kiállítás megnyitójára írt zenemű kíséri a látogatókat azon a helyszínen, ahol a tragédia történt.
Az erdélyi főnemesi családból származó püspök nem csak a szovjet katonák ellen lépett fel a második világháború idején, hanem a nácikkal és a nyilasokkal is szembeszállt, és számos zsidó családot mentett meg a biztos pusztulástól. Őket szintén a Püspökvár pincéjében bújtatta.
Paskai László bíboros méltatta a boldoggá avatott püspök tetteit és idézte jelmondatát: a hit erősíti a gyengét, és szelídíti az erőset. A megnyitón a Győri Bazilika Palestrina kórusa működött közre.
A kiállítás az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár kihelyezett intézménye lesz, megvalósításának teljes költségét a Győri Püspökség állta.
MTI - fideszfrakcio.hu