Kisebb földrengést észleltek Vas megyében
A Richter skálán 2,4 erősségű földrengést észleltek pénteken este a Vas megyei Vasegerszeg térségében, károkról nem érkezett jelentés - tájékoztatta az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t szombaton.
Dátum: 2004-06-26 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:48.236642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a pénteken 20.10 és 20.15 közötti talajmozgást a vasegerszegi lakosság jelentős része érzékelte, és hatását tapasztalták a környező településeken is. A földmozgás a lakosság körében kisebb riadalmat okozott, de károkról nem érkezett jelentés.
Varga Ernőné vasegerszegi lakos az MTI-nek elmondta, hogy a 420 lakosú kistelepülésen többen is érezték, hogy remeg a föld, aminek következtében néhány kisebb tárgy elmozdult a helyéről. Pájter Erika, helyi lakos arról számolt be, hogy az első rengés idején az udvaron tartózkodott. "Úgy éreztem, mintha szőnyeget húznának alattam, távoli robbanásszerű hangot hallottam; egyik szomszédunk kiszaladt a házból" -fűzte hozzá. Elmondásuk szerint a rengéseket a nyolc kilométerre lévő Vámoscsaládon és Répcelakon is érzékelték.
MTI - fideszfrakcio.hu