Brit sajtóértesülés szerint előrehozzák az iraki hatalomátadást
Előrehozzák és gyakorlatilag titkosítják az ünnepélyes iraki hatalomátadást a koalíciós hatóságok, attól tartva, hogy az eredeti tervekben szereplő átadási rendezvények az Amerika-ellenes felkelők célpontjává válnak - írta a szombati The Times.
Dátum: 2004-06-26 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:48.823759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető brit napilap közelebbről nem azonosított forrásokból úgy értesült, hogy a hatalomátadási események "némelyikét, vagy mindegyikét" már a hivatalosan június 30-ában megjelölt határidő előtt megtarthatják, de "a melyiket, a hol, a ki és még a mikor is szigorúan őrzött titok". A lap által idézett egyik bagdadi illetékes csak annyit mondott, hogy "valamit majd átadnak, valamit majd felolvasnak". Az újságíróknak mindössze annyit mondtak, hogy az eseménysorozat a következő két nap elteltével "bármikor kezdetét veheti, és előtte csak igen rövid idővel fognak nekik szólni". A legtöbb eseményre ráadásul csak gondosan kiválasztott, igen kis számú tudósítót engednek majd be - áll a cikkben.
A The Times szerint az is teljesen bizonytalan, hogy az átadás után mi következik, mivel változatlanul fennállnak azok az aggályok, hogy az iraki biztonsági erők képesek lesznek-e ellátni feladatukat. Az iraki illetékesek "lelkesen igyekeznek eloszlatni mindenféle kételyt" a helyi rendőrséggel és hadsereggel kapcsolatban, jóllehet ezek tagjai közül nagyon sokan egyszerűen elmenekültek állomáshelyükről, vagy átálltak a felkelőkhöz - írta a brit lap.
A cikk szerint az iraki biztonsági szervek továbbra is erőteljesen a 160 ezer fős koalíciós haderőre lesznek utalva, amely "a belátható jövőben Irakban marad".
MTI - fideszfrakcio.hu