Legkevesebb 40 áldozata van a hillai merényletnek
Az Irakban állomásozó amerikai haderő közlése szerint legkevesebb 40 halálos áldozata és 22 sebesültje van a szombaton Hillában elkövetett pokolgépes merényletnek.
Dátum: 2004-06-27 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:50.606824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bagdadtól száz kilométerre délre lévő városban a gépkocsiba rejtett pokolgép a főként síiták lakta település központjában robbant fel egy mecset közelében, amely korábban Szaddám Huszein bukott iraki diktátor nevét viselte. A vasárnap reggel nyilvánosságra hozott amerikai katonai közlemény nem tett említést arról, hogy mi vagy ki lehetett a merénylők célja.
A katari székhelyű al-Dzsazíra arab hírtelevízió az éjszaka harminckét halottról és 22 sebesültről tett említést hozzáfűzve, hogy az anyagi kár is tetemes, legkevesebb 10 autó semmisült meg a detonációban. A robbantást követően a koalíciós erők illetékesei előbb 15, majd 17 halálos áldozatról számoltak be. A város biztonságáért felelős lengyel parancsnokság alatt lévő többnemzetiségű egységek szóvivője közölte: az áldozatok és a sebesültek iraki civilek, nincsenek közöttük a koalíciós erőknél szolgáló katonák.
Az újabb terrorcselekményt két nappal azután követték el, hogy az iraki lázadók összehangolt támadásokat hajtottak végre több városban, elsősorban az új iraki rendőrség központjai ellen a június 30-i hatalomátadás közeledtével összefüggésben. A csütörtöki támadásokban közel százan vesztették életüket.
MTI - fideszfrakcio.hu