Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám Huszein beteg és könyvet ír fogságában

Magas vérnyomásban szenved és könyvet ír Szaddám Huszein volt iraki elnök börtönében - számolt be róla az al-Arab al-Jaum című jordániai lap a szombati számában. Az írás a Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetének attól a küldöttségétől kapott értesülései alapján készült, amely három hete meglátogathatta a volt diktátort Irakban lévő börtönében.


Dátum: 2004-06-27 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:50.895258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaddám Huszein a jelek szerint beletörődött a sorsába, és idejét azzal tölti, hogy negyedik könyvét írja. Amerikai őrei minden politikai információtól elzárják. A vöröskeresztes küldöttség tagjai arról nem számoltak be, hogy milyen öltözéket viselt látogatásukkor a volt iraki államfő, de azt megemlítették, hogy nem az amerikai hadifogságba kerülő raboknak járó narancssárga ruha volt rajta. Szaddám Huszein nem árulta el, hogy milyen témájú most készülő könyve, de mint közölte: állandóan attól retteg, hogy elveszik tőle a kéziratot. A volt elnök eddigi szentimentális, romantikus műveket írt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek