Tőkés László: A közös kultúra, a nyelv, a hit tesz bennünket eggyé
A határon túli magyarság az által egyesülhet, ha hitében, nyelvében és kultúrájában egységes marad - jelentette ki Tőkés László királyhágómelléki református püspök vasárnap Nyíradonyban.
Dátum: 2004-06-27 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:54.230467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mi közösségi hitünk felbecsülhetetlen érték. Tíz év múlva megköszönik nekünk, hogy keletről olyan hitet, kultúrát, vallásosságot viszünk magunkkal, amely megtermékenyíti a nyugati kultúrát - közölte a XI. Ligetaljai Napok zárórendezvényén. Tőkés László a település határában felállított színpadon több ezer érdeklődő előtt a nemzetegyesítés történelmi példáiról beszélt. Emlékeztetett arra, hogy Bocskai István fejedelemnek 400 évvel ezelőtt "sikerült a darabokra tört nemzetet újraszerveznie". Van kitől tanulni és példát venni - fűzte hozzá a püspök. Tőkés László rendkívül fontosnak nevezte a határon átnyúló nemzetegyesítés stratégiáját. Mi nem románként, hanem erdélyi magyarként akarunk Európába menni - jelentette ki a püspök. Hozzátette: a közös kultúra, a nyelv, a hit tesz bennünket eggyé.
MTI - fideszfrakcio.hu