Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támadás ért egy amerikai C-130 típusú szállítógépet

Kézifegyverekkel rálőttek vasárnap egy C-130-as amerikai szállítógépre. Egy ember meghalt a támadás következtében - jelentették be amerikai katonai források.


Dátum: 2004-06-27 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:55.120384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mark Kimmitt tábornok, amerikai katonai szóvivő elmondta, hogy a délutáni támadásban kézfegyverekkel nyitottak tüzet az amerikai szállítógépre. Elmondása szerint a gép nem szenvedett komolyabb károkat, egy a fedélzetén tartózkodó személy megsérült, majd később belehalt sérüléseibe. Korábban több sérültről szóltak a jelentések, az újabb beszámolók ezt nem erősítették meg. A gépet felszállás után érte a támadás, mintegy 22 kilométerre nyugatra a bagdadi nemzetközi repülőtértől. A gép visszafordult Bagdadba és biztonságosan leszállt.

Legutóbb január 8-án, azt megelőzően a múlt decemberében ért támadás amerikai gépet, ez utóbbi támadás során egy személy könnyebben megsérült. November 23-án is találat ért egy repülőgépet, személyi sérülés akkor nem történt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek