Kövér László: Rajtunk is múlik, hogy Európa milyen lesz
A magyarokon is múlik, hogy Európa milyen lesz - mondta Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke vasárnap Somogyváron.
Dátum: 2004-06-28 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:55.718542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország sorsa fordulóponthoz érkezett. Nem múlt el azonban nyomtalanul az idegen elnyomás, mint ahogy Európa sem ugyanaz, mint amelyikből az országot kiszakították - jelentette ki a politikus a somogyvári Szent László-napokon.
Európa "a huszadik századi világégéseket okozó zsákutcákból kifelé menet újra elvéteni látszik az irányt, megtagadni látszik saját lelkiségét, szellemiségét és szellemi gyökereit. Rajtunk, magyarokon is múlik, hogy ez bekövetkezik-e" - mondta Kövér László.
MTI - fideszfrakcio.hu