Boris Tadic győzött a szerbiai elnökválasztáson
Nem hivatalos részeredmények szerint Boris Tadic, a Demokrata Párt (DS) elnöke nagy arányú győzelmet aratott a szerbiai elnökválasztáson ultranacionalista ellenlábasával, Tomislav Nikoliccsal szemben.
Dátum: 2004-06-28 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:56.332498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választásokat felügyelő CESID nevű szervezet adatai szerint Tadic a szavazatok 53,5 százalékával győzött, míg a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese a voksok 45,1 százalékát szerezte meg. A részvétel a vártnál jóval magasabb, 48,5 százalékos volt.
A CESID adataiból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Tadic a nagy számban kisebbségek lakta Vajdaság szavazópolgárainak köszönheti viszonylag nagy arányú győzelmét.
A Vajdaságban volt a legmagasabb, 53,4 százalékos a részvétel, itt Tadic tizenkét százalékos győzelmet aratott. Dél felé haladva csökkent a részvétel és a Tadicra leadott szavazatok száma: Szerbia középső részén 45,9 százalékos részvétel mellett már csak egyszázaléknyi volt a DS elnökének előnye, míg Koszovóban 37,5 százalékos részvétel mellett Nikolic majd háromszor annyi szavazatot szerzett, mint ellenfele.
A CESID a szavazatok hatvan százalékának megszámlálása után tette közzé a részeredményt. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a CESID részeredményei a legrosszabb esetben is legfeljebb fél százalékkal térnek el a hivatalos végleges eredményektől.
A vasárnapi elnökválasztás végeredménye azt jelzi, hogy a nem sok jóval kecsegtető gazdasági hanyatlás és elszegényedés, a lakosság csüggedése ellenére többen vannak olyanok, akik nem a radikalizmusban és a dacos elszigeteltségben látják Szerbia jövőjét, hanem az európai integrációban, a nyugati világgal és a szomszédos országokkal való együttműködésben.
Boris Tadic vasárnap úgy fogalmazott: megválasztásával Szerbia még egyszer megerősíti, hogy az Európai Unió, a biztonsági és politikai integrációk, a politikai élet modernizációja és a polgárok jóléte felé vette útját.
Tadic győzelmével ismét erőt meríthet a sokszínű demokrata tábor, választ adhat a múltat rehabilitálni igyekvő milosevici szövetségeseknek, akiknek az előretörésében az elmúlt fél évben jókora szerepet játszottak maguk a kiegyezni képtelen demokraták.
Fellélegezhet Szerbia és egészében a térség közvéleménye, megkönnyebbülhetnek a mostanság ismét fenyegetettségben élő szerbiai kisebbségek. Tadic győzelmével ugyanis jókora csapást mért a népszerű radikális jelöltre, aki azt ígérte híveinek, hogy életre kelti a háborús bűntényekkel, a vajdasági kisebbségek elűzésével vádolt pártelnöke, Vojislav Seselj eszméit.
A választási eredmény azonban egyben intő jel az örökké acsarkodó demokratáknak, mivel azt jelzi, hogy Nikolic az első fordulóhoz képest félmillió vokssal tudta növelni szavazótáborát az első fordulóhoz képest. Az a tény sem ad okot túlzott derűlátásra, hogy Szerbia polgárainak csaknem 45 százaléka még mindig híve a szélsőséges politikának, hisz a nacionalista demagógiának, amely az elmúlt évtizedben értelmetlen háborúkba és elszigeteltségbe taszította az országot.
MTI - fideszfrakcio.hu