Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jobboldali Adamkus nyerte a litvániai elnökválasztásokat

Rendkívül szoros küzdelemben Valdad Adamkus volt államfő nyerte a litvániai előrehozott elnökválasztást.


Dátum: 2004-06-28 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:56.621405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazatok 98 százalékának összegzése után a központi választási bizottság azt közölte, hogy Adamkus a voksok 51,4 százalékát kapta, míg baloldali ellenfelét, Kazimira Prunskiene volt miniszterelnököt a szavazók 48,5 százaléka választotta.

A 77 éves, a jobboldali politikai erők támogatását élvező Adamkus 1998 és 2003 között már volt Litvánia államfője, de a legutóbbi választásokon legyőzte őt az a Rolandas Paksas, akit áprilisban korrupciós ügyek miatt a parlament megfosztott hivatalától alig 15 hónap után. Adamkus első mandátuma idején az Európai Uniós és a NATO-csatlakozás felé vezette a balti államot.

Mindkét szervezetnek az idén lett tagja Litvánia. A baloldal jelöltje, a 61 esztendős Kazimira Prunskiene volt az 1991-ben függetlenné vált Litvánia első miniszterelnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek