Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar hírtelevízió indulhat

Valóban felmerült egy magyar nyelvű hírtelevízió megteremtésének gondolata, ám a munka még csak a tervezési fázis elején tart - nyilatkozta szerdán Krasznai János, a Filmmúzeum nevű tévéadó főszerkesztője a Népszabadság aznapi számában megjelent információra reagálva.


Dátum: 2002-06-13 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:27.610822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta: az ötlet "még csak csírájában van meg", ezért korai lenne nyilatkozni arról.

Megerősítette azonban a Népszabadságban megjelent értesülést, hogy az ügyben felvették a kapcsolatot Bence György filozófussal.

- Ha valóban elindítanánk egy ilyen adót, fontos, hogy az újszerű legyen és korrekt tájékoztatást adjon; Bence György lehet ennek egyik biztosítéka - mondta.

Krasznai János hangsúlyozta: van létjogosultsága egy ilyen csatornának, ha az független tájékoztatási eszközként képes működni, ezért is nevezte érthetetlennek, hogy miért sorolják bármelyik politikai oldalhoz már most az esetleg induló tévét.

A Filmmúzeum átalakításáról szóló lapértesülést Krasznai János azzal cáfolta: semmi okuk erre, hiszen a nézők a csatornán most látható műsorok mellett kötelezték el magukat.

Borókai Gábor korábbi kormányszóvivő - aki a Népszabadság információja szerint az indítani kívánt hírcsatorna egyik létrehozója lenne - szerdán úgy nyilatkozott: valóban megkeresték, "mint médiához közel álló embert", de a tárgyalások még folyamatban vannak, így ezekről nem kíván nyilatkozni.

Kapcsolódó elemek