Szaddám Huszeint átadták az iraki hatóságoknak
A szövetséges erők hétfőn az iraki igazságügyi minisztérium hatáskörébe helyezték Szaddám Huszein volt iraki elnököt és több egykori közeli munkatársát. A jövő héten ügyükben összeül a bíróság is - jelentette be hétfőn Mark Kimmit amerikai dandártábornok, az amerikai fegyveres erők szóvivője, akit az al-Dzsazíra arab hírtévé idézett.
Dátum: 2004-06-28 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:59.590055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Más jelentések szerint a koalíciós tisztviselők és az iraki kormányzat abban egyeztek meg, hogy egy héten belül ruházzák át az iraki hatóságokra a megbuktatott elnök jogi értelemben vett őrzését. Egy magát megnevezni nem kívánó tisztviselő néhány órával azt követően nyilatkozott, hogy megtörtént a hivatalos hatalomátadás Bagdadban. Korábban Ijád Allávi iraki miniszterelnök a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a volt dikátort a jogi formaságok elintézése után július második, harmadik vagy legkésőbb a negyedik napján átadják az iraki népnek és kormánynak. A kormányfő a CBS televíziónak pedig vasárnap az mondta, hogy a Szaddám Huszeint iraki börtönben, iraki börtönőrök felügyelete alatt fogják őrizni a többnemzetiségű erők segítségével.
Colin Powell külügyminiszter a CNN-ben kettéválasztotta Szadám Huszein jogi és tényleges fizikai őrizetét. Közölte, hogy a volt diktátor jogi értelemben hamarosan átadják az új iraki kormánynak, ténylegesen azonban a belátható jövőben amerikai őrizetben marad. A tárgyalások Powell szerint folytatódnak Szaddám Huszein jogi átadásáról és arról, ki tudja őt hatékonyabban őrizni és megakadályozni esetleges szökését. Amerikai sajtóértesülések szerint Szaddám Huszein Irakban, egy amerikai támaszponton van, és az amerikai katonák az ítélet meghozataláig őrzik majd.
Az iraki különleges törvényszék tavaly decemberben jött létre az Egyesült Államok jóváhagyásával, és büntetőeljárást indít Szaddám Huszein ellen a 23 évi elnöksége alatt elkövetett kegyetlenségekért, amelyek következtében 300 ezren haltak meg.
MTI - fideszfrakcio.hu