A kormány elutasítja az iraki magyar kontingens azonnali hazahívását
Nem támogatta az iraki magyar kontingens azonnali hazarendeléséről szóló indítványt az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága hétfői rendkívüli ülésén: a határozati javaslat tárgysorozatba vételét hét ellenzéki támogató voks mellett 11 nem szavazattal utasította el a testület.
Dátum: 2004-06-28 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:00.458001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a Fidesz álláspontja ebben a kérdésben egyezik az MDF-ével, "mielőbb haza kell hozni a katonákat, ez a mi álláspontunk". A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az iraki szerepvállalásra költött "több tízmilliárd forint" fontos lenne a Magyar Honvédség reformjához. Kiemelte, hogy a fogolykínzásokat látva, "ilyen zászló alatt" nem lehet megoldani a helyzetet Irakban. Mi azt mondtuk, hogy ha június 30-ig nem veszi át az ENSZ az irányítást Irakban mind politikai, mind katonai értelemben, akkor ki kell vonni a katonáinkat. Most június 28-a van, ez gyakorlatilag már megfelel időpont szempontjából is a mi állásfoglalásunknak - jelentette ki Simicskó István. Úgy látom, a magyar érdek egyértelműen az, hogy minél előbb jöjjenek haza a magyar katonák - tette hozzá.
Az MDF országgyűlési határozati javaslatával az iraki katonai szállítókontingens azonnali hazarendelését kívánja elérni, mert "szeretnénk elkerülni a további áldozatokat" - mondta Karsai Péter, a testület MDF-es alelnöke. Indoklása szerint nem a stabilizáció irányába haladnak az események Irakban, és a magyar közvélemény többsége is ezt a véleményt osztja. Karsai Péter elmondta, hogy eddig 965 áldozata volt az iraki katonai jelenlétnek, 848 amerikai, 59 brit katona esett el, a többiek pedig más nemzetek katonái voltak. Mint mondta, könnyen megjósolható, "ha tovább maradunk", az további áldozatokkal fog
járni.
Siklósi Péter, a HM védelempolitikai és NATO főosztályának vezetője közölte, nem támogatja a tárgysorozatba vételt, "a kormány az érvényes országgyűlési mandátum végéig tervezi Irakban tartani a magyar kontingenst".
Keleti György, a testület szocialista elnöke kiemelte, a kormány tett egy gesztust a magyar katonák felé, miszerint aki akar, hazatérhet mindenféle következmények nélkül. Mint mondta, ezzel a lehetőséggel ez idáig senki sem kívánt élni.
Mécs Imre (SZDSZ) közölte, hogy mindenkiben van kétség az iraki részvétellel kapcsolatban, de felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn átadták a hatalmat az iraki ideiglenes kormánynak, ami egy újabb lépés a rendezés felé. Hozzáfűzte, ezért nem tartja aktuálisnak a magyar kontingens visszahívását. Hangsúlyozta, hogy ezután azok az országok is be fognak kapcsolódni a rendezésbe, amelyeknek eddig fenntartásai voltak.
MTI - fideszfrakcio.hu