India és Pakisztán megállapodott a kétoldalú kapcsolatok rendezésében
India és Pakisztán hétfőn megállapodtak, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a rakétakísérletek előtt, főkonzulátusokat nyitnak egymás országában és folytatják az erőfeszítéseket a fél évszázada tartó kasmíri konfliktus rendezésére.
Dátum: 2004-06-28 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:01.635201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két ország külügyi államtitkárai kétnapos tárgyalásán megszületett megegyezést tavaly kezdődött, fokozatos megbékélési folyamat előzte meg.
Riaz Hohár, a pakisztáni és Sasank, az indiai külügyminisztérium államtitkára megerősítették, hogy a folyamatban lévő tárgyalások "a kétoldalú kapcsolatok, beleértve a kasmíri probléma békés rendezéséhez vezetnek" - közölte hétfőn Navtedzs Szárna indiai külügyi szóvivő.
A tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint a felek elhatározták: "folytatják a komoly és tartós párbeszédet annak érdekében, hogy végleges, békés és tárgyalásos megoldást találjanak" a megosztott tartomány kérdésében, amely eddig két háborút váltott ki a két szomszédos ország között.
A két fél megállapodott indiai főkonzulátus nyitásáról a pakisztáni Karacsiban, és pakisztáni főkonzulátuséról az indiai Bombayban (Mumbai).
Navtedzs Szárna közölte: a két fél szabadon engedi az egymás felségvizein elfogott halászokat és más polgári személyeket is.
MTI - fideszfrkacio.hu