Lemondott az MDF etikai bizottságának elnöke
Lemondott az MDF országos etikai bizottságának elnöki tisztéről Rubovszky András, aki erről levélben tájékoztatta Dávid Ibolya pártelnököt és Csáky András választmányi elnököt. A levelet hétfőn juttatta el az MTI-hez.
Dátum: 2004-06-28 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:03.432816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bejelentem, hogy az MDF Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága elnöki tisztégéről és a bizottsági tagságról e levelem keltezésének napjától lemondok - áll Rubovszky András június 21-i keltezésű levelében. Nem kívánok a várható etikai-fegyelmi ügyekben részt venni, mert az a folyamat, amelynek megindulását jelzi a II. kerületi MDF-szervezet feloszlatása, általam nem képviselhető - írta a lemondott bizottsági elnök. Hozzátette: lemondása közvetlen oka a II. kerületi szervezet feloszlatása, illetve újjáalakítása, ami szerinte nem az alapszabálynak megfelelően történt. Budapest II. kerületében azért volt szükség új MDF-szervezet létrehozására, mert a régi csoport feloszlatását a budapesti választmány június 16-i előterjesztésére június 19-én jóváhagyta az országos testület.
Hangsúlyozta: örömmel töltötte el az MDF eredménye az európai parlamenti választásokon, meggyőződése, hogy a magyar politikai palettán szükséges az MDF jelenléte. Meggyőződésem az is, hogy az MDF belső feszültségei túldimenzionáltak, az öngerjesztő hatásmechanizmus ott is feszültségeket teremt, ahol a politikai megoldás kézenfekvő lenne és elérhető - tette hozzá. Az MTI érdeklődésére Rubovszky András elmondta, levelének tartalmát ismertette a testület hétfői ülésén. Közölte: a bizottság konkrét üggyel nem foglalkozott, eddig nem érkezett beadvány.
MTI - fideszfrakcio.hu