Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KMKSZ küzd a magyar iskolákért

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmánya szerint nem sikerült megoldani a kárpátaljai magyarságot régóta foglalkoztató problémákat, sőt egyes esetekben visszalépés történt a nemzetiségi jogok biztosítása terén Ukrajnában.


Dátum: 2004-06-28 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:04.909609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KMKSZ választmánya hétfőn kiadott, az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatában felháborítónak tartja, hogy bizonyos politikai erők el akarják venni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének tulajdonjogát. A testület szerint a főiskola a kárpátaljai magyarság számára rendkívüli jelentőséggel bír, így minden ellene irányuló akció a magyar népcsoport megmaradásának esélyeit csökkenti. A választmány ezért felszólítja az érintetteket, hogy hagyjanak fel a tanintézmény elleni támadásokkal. Nem rendeződött a huszti iskola ügye sem, melynek egyik fő összetevője úgyszintén a város vezetőinek azon törekvése, hogy megszerezzék a magyar iskola épületét, amely a közösség önerejéből és magyarországi támogatásból került felújításra - áll a nyilatkozatban. A választmány, megvizsgálva a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvénytervezetet, megállapítja, hogy mind az ukrán kormány által beterjesztett, mind a Borisz Feldman és Gajdos István parlamenti képviselők által jegyzett változat komoly visszalépést jelent a hatályos törvényhez képest. Úgy véli, a jogszabálytervezet a kisebbségi jogok szűkítésére irányul, kiüresíti és értelmetlenné teszi a kulturális autonómia fogalmát, s nem felel meg az európai kisebbségi joggyakorlatnak sem. Ezért a testület a törvénytervezeteket elfogadhatatlannak tartja. A KMKSZ választmánya sajnálattal állapítja meg, hogy Ukrajnában olyan választási törvényt fogadtak el, amely nem biztosítja a kisebbségek számára a politikai képviselet lehetőségét, de még a választásokon való részvételt sem. A testület ezért felszólítja az ukrán államot, hogy tegyen lépéseket a kisebbségek részvételi lehetőségének biztosítása érdekében mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek