Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Isztambulban Putyin nélkül tartották meg a NATO-Oroszország tanácsülést

Az elmúlt fél évben lényegi előrelépés történt a NATO és Oroszország kapcsolatrendszerében - szögezte le hétfőn Isztambulban Jaap de Hoop Scheffer, a katonai szövetség főtitkára.


Dátum: 2004-06-28 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:06.912281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főtitkár a NATO-találkozók immár hagyományos kísérőeseményén, a NATO-Oroszország Tanács ülésén beszélt, konkrétumokat is említve a szerinte javuló kapcsolatokról: eszerint Moszkva felajánlotta, hogy bekapcsolódik a katonai szövetség földközi-tengeri járőrszolgálatába, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó Active Endeavour-hadműveletbe (amit az isztambuli csúcs résztvevői hétfőn el is fogadtak), illetve hogy a két fél nemrégiben közös gyakorlatot végzett az esetleges terrorista merényletek és a különböző természeti katasztrófák következményeinek felszámolására.

Oroszország részéről azonban visszafogottabban látják ezt a kapcsolatrendszert: a meghívás ellenére Vlagyimir Putyin orosz elnök nem jött el Isztambulba, s így a tanácsülést államfői helyett csak külügyminiszteri szinten tartották. Az orosz ellenérzéseknek több forrása van: először is a NATO idén történt bővítése, amelynek keretében első ízben kerültek be a katonai szövetség tagjai közé volt szovjet tagköztársaságok (Lettország, Litvánia és Észtország.) Emellett - a három balti állam légvédelmének hiányosságaira hivatkozva - március vége óta NATO-vadászgépek járőröznek e térségben, s ezzel a NATO megjelent Oroszország határainak tőszomszédságában. S végül gondot okoz a NATO-orosz kapcsolatokban az is, hogy az európai hagyományos fegyverzetet korlátozó CFE-szerződésnek e három balti ország nem tagja, s Moszkva szerint ezt a tényt a katonai szövetség kihasználhatja fegyverek odatelepítésére.

Mindennek ellenére tény - s ezt az isztambuli tanácskozáson az orosz delegációt vezető külügyminiszter, Szergej Lavrov is elismerte -, hogy a NATO és Oroszország kapcsolatai az elmúlt egy évtizedben gyökeres átalakuláson mentek át. A NATO és a Szovjetunió évtizedekig egymás ellensége volt, de a Szovjetunió felbomlása, a hidegháború befejeződése ezen a téren is jelentős változásokat hozott. A NATO miniszteri tanácskozásain immár évek óta rendszeresek a katonai szövetség és Oroszország képviselőinek különtalálkozói, 2002 májusában pedig Rómában létrehozták NATO-Oroszország Tanácsot, amely minőségileg új szintre emelte a két fél kapcsolatait. Az új testületben a NATO-országok és Oroszország egyenlő partnerekként lépnek fel a terrorizmussal, a tömegpusztító fegyverek elterjedésével és sok más veszéllyel szemben, s politikájukat rendszeres tanácskozásokon egyeztetik.

Lavrov egyébként az isztambuli találkozót követő sajtóértekezleten üdvözölte a NATO aznapi döntését, hogy bekapcsolódik az iraki biztonsági erők képzésébe - feltéve, ha ezzel sikerül stabilizálni az iraki helyzetet. Ugyanakkor közölte: nincs szó arról, hogy Oroszország is hasonló lépést tegyen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek