Jusztnak mindent lehet?
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója megdöbbenéssel fogadta, hogy Juszt László, a Magyar Televízió műsorvezetője a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat összeférhetetlenségi passzusa ellenére a Magyar ATV-n jelentkezik régi-új produkciójával, a Magánbeszélgetésekkel.
Dátum: 2004-06-29 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:10.966486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerintünk semmi akadálya, hogy Juszt egy kereskedelmi televíziónál dolgozzon, csakhogy emellett nem lehet a mindnyájunk adóforintjából fenntartott köztelevízió munkatársa is egyben.
Azóta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány holdudvara, némi MDF-es segítséggel az MTV-ben is átvette a hatalmat, a törvényi előírások mindössze írott malasztnak számítanak. Elszomorítónak tartjuk, hogy egy közintézmény ennyire semmibe vegye a saját szabályzatát. Arra különösképpen kíváncsiak lennénk, hogy mit szól ehhez a köztiszteletnek örvendő televíziós rendező, Horváth Ádám, aki Juszt első vendége volt az ATV műsorában. Az ügy színfoltja, hogy a beszélgetés éppen a köztelevízió kilátástalan anyagi és morális helyzetéről szólt. Horváth egyébként az MTV etikai bizottságának elnöke. A Médiaszekció felhatalmazást érez arra, hogy ezúton panaszt tegyen Juszt László ellen az MTV etikai bizottságánál. Várjuk a vizsgálat lefolytatását, illetve annak eredményét. A Fidesz nem tud és nem is akar eltekinteni a törvényesség betartatásától. A jogellenességre tekintettel elvárjuk az MTV csonka kuratóriumi elnökségétől, hogy azonnali hatállyal bontson szerződést Juszt Lászlóval, és a TV Ügyvédje című produkciót gyártó betéti társasággal.
Felettébb cinikusnak tarjuk azt, hogy Hajdú Péter és Galambos Lajos - szintén a szabályzat passzusai ellenére - az MSZP kampányrendezvényén korteskedett a kormánypárt mellett. Szerintünk ilyen munkatársak nem a közszolgálati televízióba, hanem a Köztársaság térre valók. A Fidesz követeli, hogy az EU-tag Magyarország köztelevíziójában a törvényesség, a pártatlanság, és az objektivitás legyen a fokmérő, ne pedig a balkáni mentalitás.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozat
Médiaszekció
Budapest, 2004. június 25.