Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország tengeri hadászati rakétakísérletet hajtott végre

Hadászati rakétakísérletet végzett Oroszország kedden egy, a Barents-tengeren tartózkodó orosz atom-tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával.


Dátum: 2004-06-29 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:13.103218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétezer kilométeres utat 28 perc alatt megtéve, a rakéta sikeresen leküzdötte a célt, amelyet a kamcsatkai Kura kísérleti telepen jelöltek ki.

Igor Digalo, az Északi Flotta sajtófelelőse elmondta, hogy az RSZ-54-s Szinyeva (nyugati kódneve szerint "Skiff") típusú ballisztikus rakétát a tengeri hadászati rakétaerők kötelékébe tartozó Jekatyerinburg tengeralattjáróról bocsátották fel.

Ez év februárjában az Északi Flottánál egy hasonló rakétával végzett kísérletnél üzemzavar történt: akkor a Karelija atom-tengeralattjáróról indított rakéta letért a pályáról, s emiatt automatikusan megsemmisítette magát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek