Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogták a kettős kínai gyilkosság gyanúsítottját

Elfogták kedden azt a 29 éves kínai állampolgárságú férfit, akit a rendőrség kettős emberöléssel gyanúsít, a férfi részletes beismerő vallomást tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa az MTI-vel. Kedden reggel Marcaliban a rendőrök elfogták a június 19-ei kettős emberölés feltételezett elkövetőjét - mondta Nagy Szilvia százados.


Dátum: 2004-06-29 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:13.408809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett: június 19-én este Budapesten, a VIII. kerületben, a Kőbányai úton lévő internet-bárban szóváltást követően egy kínai férfi egy ott tartózkodó 33 éves kínai állampolgárságú férfira nagy kaliberű pisztollyal többször rálőtt. Ezt követően - az épülettől mintegy 100 méterre - az utcán egy másik 27 éves kínai férfira is több lövést leadott, majd a helyszínről elmenekült. Mindkét meglőtt férfi a helyszínen életét vesztette.

A bizonyítékok, valamint a tanúvallomások alapján azonosították az elkövetőt, egy 29 éves kínai állampolgárságú budapesti lakost, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. A bűncselekmény elkövetésében segítő 42 éves szintén kínai állampolgárt múlt héten csütörtökön Kaposváron fogták el - mondta.

Hozzátette: az elfogott férfi ismeretségi körében végzett adatgyűjtés alapján a nyomozók eljutottak egy kínai állampolgárságú férfi által bérelt - Marcaliban lévő - családi házhoz. Az ott végzett adatgyűjtés és tanúkutatás alapján megállapították, hogy ő rejtegeti a kettős emberölés feltételezett elkövetőjét, akit kedden reggel 7 órakor a BRFK életvédelmi nyomozói Marcaliban elfogtak.

A kínai férfi kihallgatása során részletes, beismerő, tényfeltáró vallomást tett - tájékoztatott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek