Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rockmaraton Pécsett

Csaknem félszáz magyar együttes mellett egy szlovéniai zenekar is fellép a Rockmaraton elnevezésű koncertsorozaton, amely a jövő hét kedden kezdődik Pécs határában, a malomvölgyi arborétumban - közölte a szervező a programot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-06-13 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:29.721294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Máté Attila elmondta, hogy az idén a tavalyinál is gazdagabb és magasabb színvonalú műsorfolyamot állítottak össze a rockzene rajongói számára.

A délután négytől másnap hajnalig tartó koncertek előtt játékos versenyeket és vetélkedőket tartanak a helyszínen sátrat verő nézők szórakoztatására, s a táborozóknak a tavalyinál komfortosabb tisztálkodási, vásárlási és étkezési lehetőséget teremtettek, az egészségügyi ügyeletet pedig az Országos Mentőszolgálat látja el.

A jövő szombatig tartó programokat úgy állították össze, hogy egy-egy napon hasonló stílusú együttesek kövessék egymást. Ennek megfelelően a keddi nyitónapon a heavy metal, szerdán az alternatív, csütörtökön a hard-rock, pénteken a punk, szombaton a blueszene követői, illetve azokhoz közeli stílust képviselő zenekarok adnak koncerteket.

A szombati zárónap délelőttjén motoros akrobaták mutatkoznak be a pécsi sportcsarnok mellett, ahová nemcsak a zenerajongókat, hanem a műszaki sportok iránt érdeklődőket is várják.

Kapcsolódó elemek