Tizenhárom évet kapott Milan Babic volt horvátországi szerb vezető
Tizenhárom évi szabadságvesztésre ítélte kedden a hágai Nemzetközi Törvényszék Milan Babic egykori horvátországi szerb vezetőt az emberiesség ellen elkövetett bűneiért.
Dátum: 2004-06-29 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:14.288986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egykori Jugoszlávia területén végrehajtott háborús bűncselekmények kivizsgálásában illetékes testület két esztendővel megtoldotta a vád által indítványozott büntetés időtartamát.
Babic a kilencvenes évek első felében a magát önhatalmúlag függetlenné nyilvánító Krajinai Szerb Köztáraság elnöke volt. A jelenleg 48 éves férfit abban a vádpontban mondták ki bűnösnek, hogy részt vett abban az etnikai tisztogatásban, amelynek a célja horvátok és más nem szerb nemzetiségek elűzése volt Horvátország területének körülbelül egyharmadáról.
Miután Horvátország 1991-ben kilépett Jugoszláviából, a helyi szerbek felkelést robbantottak ki. Az ellenségeskedések 1995-ig tartottak.
Babic egy időben szoros szövetségese volt Slobodan Milosevic szerb államfőnek. Később a két politikus kapcsolata feszültté vált, mert nézeteltérés támadt köztük a belgrádi stratégiát illetően.
Babic 2002 novemberében nagy meglepetésre vállalkozott arra, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszéken tanúskodik abban a perben, amelyet Milosevic ellen indítottak.
MTI - fideszfrakcio.hu