Medgyessy legalább 700 ezerért nyaral Mallorcán
Politikai körökben és magánemberek közt egyaránt felháborodást váltott ki Medgyessy Péter felháborodása, amikor nyaralásáról faggatták. A miniszterelnök nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt, amikor a szocialisták választmányi ülésén kifakadt az őt nyaralásáról kérdezők előtt.
Dátum: 2004-06-29 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:16.426671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy szerint őt is megilleti az egész évben végzett kemény munka után a nyaralás, ahhoz pedig senkinek semmi köze, hogy ez mennyibe kerül, ha személyes vagyonából finanszírozza - írta a Képes Bulvár mai száma. A káromkodással tarkított kirohanásban Medgyessy emlékeztette résztvevőket, hogy a kampány alatt napi 16 órákat dolgozott, így megérdemli az utat.
A Képes Bulvár számításai szerint az út mintegy 700 ezer forintba fog kerülni. Az azonos időszakra, négycsillagos szállodába szóló ajánlatok közül a legolcsóbb is 175 ezer forintba kerül, amihez hozzájön még a 12 ezer forintos repülőtéri illeték és mintegy 1200 eurónyi költőpénz.
ma.hu - fideszfrakcio.hu