Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hunniális Ópusztaszeren - kétnapos históriás ünnep

Az immár hagyományos, sorrendben hatodik Hunniálist június 29-én és 30-án rendezik meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - közölte Nagy László igazgató csütörtökön, Szegeden tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-06-13 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:30.007013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta: a park mindkét napon éjjel-nappal nyitva lesz.

Az ez évi programot a históriás ünnep jegyében állították össze: számos rendezvény idézi majd fel a régmúltat, honfoglaló őseink világát.

A Hunniális megnyitója az Árpád-emlékmű előtti dísztéren lesz, azután kezdetét veszi a vidám majális.

A többi között felvonulnak a Langaléta garabonciások, tárogatómuzsika és néptánc együttesek bemutatója szórakoztatja az érdeklődőket. Megrendezik a huszárok csatáját, lesz bábjáték, a honfoglalás kori faluban zenés trakta fejedelmek étkeiből, vásári komédia, táncház és parázson járás. Az első nap estéjén a Republic együttes ad koncertet.

A másnapi események sorában kap helyet a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Szent Vince Borrend rendezvénye.

Az első Hunniálist 1997-ben tartották az emlékparkban. Az eseménnyel a park vezetőinek az volt a célja, hogy a múltidézést összekapcsolják a különböző korosztályok igényeire is figyelő könnyed szórakozással.

Kapcsolódó elemek