Lendvai szerint az MSZP vegyes képet produkált: gyenge kezdés után erős visszaesés
Pocsék, elfuserált fél év áll a szocialista frakció mögött - mondta Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője kedden. A politikus az MSZP frakcióvezetőjének arra a nyilatkozatára reagált, amelyben Lendvai Ildikó azt mondta, hogy a szocialista párt első féléves megítélése vegyes képet mutat.
Dátum: 2004-06-29 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:17.966923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Rossz kezdésnek" nevezte, hogy a szocialista frakció által elfogadott költségvetés az év elején, "gyakorlatilag egy hét alatt érvénytelenné vált". A szóvivő Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető sajtótájékoztatójára reagált, aki azt mondta, pártja szempontjából 2004 első fél évének politikai megítélése vegyes képet mutat: "a gazdaság szempontjából korán kezdődő tavasz tanúi voltunk (...), ugyanakkor (...) a politikai értékelés szempontjából igen hosszúra nyúlt tél jellemezte ezt az időszakot".
Halász János azt mondta, hogy a sajtótájékoztatón lényeges dolgokról nem beszéltek.
Az eddigi kabinetek közül a legtöbb alkalommal ezt a kormányt marasztalta el az Alkotmánybíróság, és az alkotmányellenesnek minősített törvényeket a szocialista frakció fogadta el - közölte.
Kijelentette: a sajtótájékoztatón arról is mélyen hallgattak, hogy legalább húsz alkalommal "adóemelést, illetve adószigorítást szavaztak meg a szocialisták".
Kifogásolta azt is, hogy a szocialista frakció nem engedte tárgyalni "az emberek napi problémáival foglalkozó nemzeti petícióhoz kapcsolódó törvényjavaslatokat". "Ennyit az ő demokráciafelfogásukról" - fűzte hozzá.
"A szocialisták nem értették meg, hogy mit üzennek a választók nekik" - mondta Halász János, arra utalva, hogy az európai parlamenti választáson az MSZP kilenc mandátumhoz jutott a megszerezhető 24-ből a Fidesz 12 képviselői helyével szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu