Gyöngy élet szocialista módra
Nem elég a sorkatonai szolgálatot eltörölni, a professzionális hadseregre történő átállás feltételeit meg is kell teremteni - mondta kedden Simicskó István parlamenti képviselő.
Dátum: 2004-06-29 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:18.596814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány az átállás feltételeinek megteremtése ügyében nem sokat tett: nem folytatták a laktanya-rekonstrukciós programot, nem emelték a katonák illetményét és nem folytatták a katonai lakások építését sem - jelentette ki a fideszes honatya.
Simicskó István arra reagált, hogy az SZDSZ levélben kért választ az ellenzéki pártoktól: támogatják-e a sorkötelezettség eltörléséért beadott szabad demokrata alkotmánymódosító javaslatot.
Az alaptörvény-módosítás ügyében az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta, hogy a négy párt között e kérdésben zajlanak az egyeztetések, és "nem szerencsés a sajtón keresztüli üzengetés".
Közölte, a Fidesz már 2000-ben letetette voksát a profi hadsereg megteremtése mellett, és ezen a célon azóta sem változtatott. Simicskó István szerint fel kell tenni a kérdést, hogy a kabinet mit kíván tenni a következő időszakban a Magyar Honvédség érdekében. "Egyáltalán akarnak-e Magyar Honvédséget?" - tette hozzá.
A kormány június 9-i ülésén döntött a sorkötelezettség eltörléséről, jelezve, hogy a jogi feltételek kialakítása, az alkotmányos szabályozás érdekében négypárti egyeztetésre van szükség.
A Fidesz a múlt heti négypárti tárgyaláson közölte: egyetért azzal, hogy professzionális Magyar Honvédséget kell felépíteni, de egyelőre nem látja biztosítottnak az önkéntes-hivatásos hadseregre való átállás feltételeit.
MTI - fideszfrakcio.hu