Békefenntartók vesztették életüket
Lezuhant egy orosz helikopter kedden a nyugat-afrikai Sierra Leonéban; a gép fedélzetén tartózkodó 24 személy - köztük több ENSZ-békefenntartó - életét vesztette.
Dátum: 2004-06-29 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:18.934783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az UTair orosz légitársaság által üzemeltetett, orosz gyártmányú Mi-8-as helikopter Sierra Leone fővárosából, Freetownból szállt fel, de úticéljához, az ország nyugati részén fekvő Kailahun városba már nem érkezett meg: Yengema körzetében, nehezen megközelíthető, őserdővel borított hegyvidéken lezuhant. A gép fedélzetén tartózkodó 24 személy: a három orosz pilóta, valamint a 21 utas, köztük ENSZ-békefenntartók és -tisztségviselők, segélymunkások és más polgári személyek életüket vesztették - közölték egybehangzóan az orosz légitársaság, illetve az ENSZ szóvivői. A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert. A légitársaság szóvivője mindazonáltal azt állította, hogy Yengema körzetében harci cselekmények folynak, és nem kizárt, hogy ezzel függ össze a baleset. Oroszországban és az ENSZ New York-i székhelyén is bejelentették, hogy vizsgálatot indítottak a tragédia okainak feltárására. Kofi Annan ENSZ-főtitkár részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ENSZ mintegy 11 ezer békefenntartót állomásoztat Sierra Leonéban, akik az 1991-2002-es polgárháborút lezáró békeszerződés tiszteletben tartását felügyelik. A szibériai székhelyű UTair rendszeresen együttműködik az ENSZ-szel, a légitársaság helikopterei Kelet-Timortól kezdve Irakig számos helyen szállították már a világszervezet alkalmazottait és békefenntartóit.
MTI - fideszfrakcio.hu