Hátrafelémenet: Nincs pénz zöldenergiára
A gazdasági tárca forráshiány miatt felfüggesztette az idei évre meghirdetett energiatakarékossági és energiahatékonysági pályázatokat: lakossági energiatakarékossági témában csak a május 6-ig, a többi témakörben pedig a május 15-ig postára adott pályamunkákat fogadják be. Az intézkedést egyelőre átmenetinek szánják, ám az indoklás szerint az idei keret elfogyott, újabb forrásokra pedig a költségvetés jelenlegi helyzetében nem lehet számítani.
Dátum: 2004-06-30 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:22.705446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly hasonló indokkal szintén felfüggesztették a pályázatok befogadását, s a program 2003-ban nem is folytatódott, sőt az akkori igények egy részét is csak az idén, a 2004-es keret terhére elégítették ki.
A nemzeti energiatakarékossági program (NEP) az idén mintegy 2,5 milliárd forintot szétosztó pályázatai jelentik pillanatnyilag az egyetlen állami támogatási forrást a magyarországi energiahasználat korszerűsítésének ösztönzésére. A NEP pályázataiból a lakossági energiatakarékosság mellett egyebek mellett a tanyák villamosítását, az önkormányzati közvilágítás energiatakarékosra cserélését, illetve a megújuló energiaforrások használatának elterjesztését finanszírozzák. Az utóbbi célra - tehát például a napelemek, napkollektorok, szélturbinák, hőszivattyúk felszerelésére - az állam az idén 200 millió forintot áldozott, miközben egyetlen szélerőmű beruházási költsége elérheti az egymilliárd forintot (egy családi ház napkollektorokkal történő felszerelése 400-800 ezer forintba, egy hőszivattyús rendszer kiépítése nagyjából egymillióba kerül). Ugyanakkor az év elején 12-ről 25 százalékra növelték a napenergia-hasznosító berendezések fogyasztási adóját, ami lényegesen többet vesz ki az e területen beruházók zsebéből a megszerezhető állami támogatásnál.
Magyarország egységnyi GDP előállításához csaknem kétszer annyi energiát használ fel, mint az uniós átlag. Lemaradásunk különösen a megújuló energiaforrások terén jelentős: idehaza a zöldenergia aránya a fafűtést is beleszámítva három, anélkül viszont legfeljebb egy százalék, miközben az EU-átlag hét százalék, 2010-re pedig el kell érni a 12 százalékot. Németország az évszázad közepére az 50 százalékos zöldenergia-hányad elérését tervezi, az EU bizottsága pedig egy olyan deklaráció elfogadására készül, amely 2020-ra a megújuló energiaforrások használatának uniós átlagát 20 százalékban rögzítené.
Hargitai Miklós, Népszabadság - fideszfrakcio.hu