Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szegedi szocialista városvezetés felelőtlen hitelfelvételei

A szegedi közgyűlés pénteken újabb egymilliárd forintos rövidlejáratú hitel felvételét hagyta jóvá - mondta el sajtótájékoztatóján Dobó László, a Fidesz szegedi szervezetének frakcióvezetője. Az ellenzéki képviselő szerint Botka László jelentős összegek felett rendelkezhet önállóan


Dátum: 2004-06-30 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:22.991456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi gazdasági helyzetben a rövidlejáratú hitelek a legdrágábbak, ezért értehetetlen, hogy az önkormányzat miért ezt a konstrukciót választotta - közölte Dobó László. Hozzátette, hogy a Fidesz képviselői nem szavazták meg a hitelfelvételt. A 2002 októberében fennálló helyzetet akkoriban tragikusnak minősítette a jelenlegi városvezetés.

Akkor 2,5 milliárd forint volt a rövidlejáratú hitelek összege, ma ez eléri a 4,5 milliárd forintot. Az is elmondható, hogy ennek a hitelállománynak a jelentős része a 2006-ban megválasztandó önkormányzatot fogja terhelni, nem a jelenlegi vezetést. Érdemes tehát felvetni a kérdést, mondta Dobó László, hogy miért van szükség újabb hitelekre.

A felvett összeget ugyanis nem fejlesztési célokra, hanem az önkormányzat likviditásának a biztosítására kívánja felhasználni a városvezetés. Nemcsak a város adóságai növekedtek a múlt héten, ugyanis a különböző cégeknek 500 millió forint körüli hitelfelvételt hagyott jóvá a pénteki közgyűlés. Természetesen erre az összegre önkormányzat fizetőkezességet vállal.

A pénteki közgyűlésen fogadta el a baloldal azt a javaslatot is, miszerint 250 millió forintig a polgármester dönt a pályázatok benyújtására szánt összegekről. Ki kell ugyan kérnie két bizottság véleményét, de ez nem korlátozza Botka Lászlót - mondta a frakcióvezető. Dobó László arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az összeg jóval nagyobb lehet, mint 250 millió forint, hiszen az államtól és az Európai Uniótól jelentős támogatásokat lehet kapni. Egy 50 százalékban támogatott pályázat esetén 500 millió forintra rúghat a polgármester által befolyásolható összeg.

tiszaportal.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek