Közeleg a parlagfűszezon - 100-150 ezer új beteg évente
Idén várhatóan július közepén kezdődik a parlagfűszezon. Magyarországon mintegy 4-5 millió hektár a potenciálisan fertőzött terület. Az egészségügy évente mitegy 100-150 ezer új beteggel számol, akiknek kezelésére 2002-ben 8 milliárd forintot költöttek.
Dátum: 2004-06-30 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:25.114821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlagfű elleni védekezésre az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 108 millió forintot fordíthat, ami önmagában nem elég. A tervek szerint a parlagfű-mentesítésben közmunkások is részt vesznek majd. Az önkormányzatok erre egy 223 millió forintos keretből pályázhatnak majd.
Forrás: hirtv.hu
fideszfrakcio.hu