Két bebörtönzött kínait nem részesítenek orvosi kezelésben
Tiltakozik egy hongkongi emberjogvédő szervezett amiatt, hogy a kínai hatóságok politikai nyomásra nem biztosítanak orvosi kezelést két bebörtönzött beteg munkásvezetőnek. A China Labor Bulletin szerdai közlése szerint Hsziao Jün-liangnak (Xiao Yunliang) szív-, máj- és epehólyagbántalmai vannak, amitől a hasa és az arca felpuffadt. A vele együtt szabadságvesztésre ítélt Jao Fu-hszin (Yao Fuxin) vérnyomása magas és mellhártyagyulladásban szenved.
Dátum: 2004-06-30 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:25.412236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két férfira hét, illetve négy évi szabadságvesztést róttak ki, miután 2002 tavaszán az északkelet-kínai Liaojang (Liaoyang) városában tömeges munkástüntetést szerveztek. A több tízezernyi állásából elbocsátott felvonuló azt követelte, hogy kapjanak végkielégítést miután a tönkrement állami bányák bezárása miatt az utcára kerültek. A tiltakozó megmozdulás az egyik legnagyobb méretű volt azóta, hogy 1949-ben Kínában a kommunisták átvették a hatalmat.
A China Labor Bulletin úgy véli: a börtönhatóságok felsőbb politikai utasítására vonják meg továbbra is az egészségügyi ellátást a mind betegebb raboktól, akiknek hozzátartozói szerint fizikailag is bántalmazzák őket, valamint silány és kevés ételfejadagot kapnak.
Elaine Chao amerikai munkaügyi miniszter a múlt héten kínai illetékesekkel tárgyalva szóvá tette a két fogoly ügyét, amelyet nagyon komolynak és nagyon szomorúnak nevezett.
MTI - fideszfrakcio.hu