Veszélyben a jegybank függetlensége
A jegybanktörvény módosítására a kormány által beterjesztett javaslat sérti a jegybank függetlenségét - mondta Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője csütörtökön.
Dátum: 2002-06-13 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:30.944805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Nyilvánvaló, hogy az MSZP más jegybankelnököt és más monetáris politikát szeretne, éppen ezért teszi meg az első lépéseket a jegybank mozgásterének korlátozására - mondta Varga Mihály. A fideszes politikus szerint ezek a lépések azt igazolják, hogy valótlanok voltak az MSZP korábban tett ígéretei, miszerint a monetáris politikát továbbra is a jegybank végzi, a monetáris politika alakításáért a jegybank a felelős, ahogy az a hatályos törvényi szabályozás szerint van.
A volt pénzügyminiszter úgy véli: az indítvánnyal az MSZP sakkban kívánja tartani a jegybankot az árfolyam-politika alakításában. Varga Mihály megjegyezte, hogy az árfolyamrendszerről korábban is a jegybank és a kormány együttesen döntöttek, de annak részleteit a monetáris tanács döntései határozták meg. - Most úgy tűnik, az árfolyam-politikát és annak minden részletét a kormány kívánja meghatározni - tette hozzá.
- Az MSZP az infláció és a pénzromlás eszközét kívánja felhasználni arra, hogy megvalósítsa választási ígéreteit - hangsúlyozta Varga Mihály. A jövedelmek elértéktelenítésével és annak megadóztatásával akarják visszavenni annak egy részét, amit adnak - tette hozzá Varga Mihály.
Feleslegesnek látja Varga Mihály a felügyelő bizottság létrehozását, mert az MNB gazdálkodását már három szervezet is, az Állami Számvevőszék, az Ernst and Young, mint auditor és a saját belső ellenőrzés is vizsgálja. - Nem hiszem, hogy néhány MSZP-s politikus és szakértő elhelyezése miatt szükség volna egy újabb "megélhetési" testület létrehozására - jelentette ki Varga Mihály.