A határon túli magyar lapoknak nyújtott MTI-támogatás érdekében egyeztetnek
Széles körű egyeztetés kezdődik az érdekeltek között a határon túli magyar lapoknak nyújtott MTI-támogatás biztosítás érdekében - írta a Krónika című kolozsvári napilap szerdán.
Dátum: 2004-06-30 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:26.622096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Romániában országos terjesztésű magyar nyelvű erdélyi közéleti napilap szerdán új információkkal tért vissza az előző nap
felvetett kérdésre, nevezetesen a határon túli magyar lapoknak mintegy tíz éven át nyújtott MTI-támogatás további biztosításának ügyére. Ugyanis az Illyés Közalapítvány (IKA) csupán ez év szeptemberéig tudja biztosítani a folyamatos MTI-hírszolgáltatás költségeit a határon túli magyar lapoknak. Ez Erdélyben hét vidéki és két országos terjesztésű napilapot érint.
A Krónika idézte Herényi Károlyt, az MDF frakcióvezetőjét, az IKA kuratóriumának tagját, aki a lapnak kijelentette: arra szeretnék rávenni a magyar kormányt, hogy tartalékalapjaiból finanszírozza a határon túli magyar lapok számára az MTI-hírszolgáltatás folytatását. Herényi szerint az a mintegy tízmillió forint, amely az év végéig biztosítani tudná a határon túli magyar lapok folyamatos ellátását a Magyar Távirati Iroda anyagaival, nem indokolja, hogy módosítsák az idei költségvetést.
A Krónika azt is megírta: Pomogáts Béla, az IKA kuratóriumának elnöke abban látja a megoldást, hogy a kuratórium három tagja - akik egyben parlamenti képviselők is - terjesszenek a magyar Országgyűlés elé olyan indítványt, amelynek elfogadásával az MTI-támogatást közvetlenül a magyar állami költségvetésből lehetne folyósítani. A három képviselő - Herényi Károly (MDF), Géczy József (MSZP) és Potápi Árpád (Fidesz) - csupán a jövő évi költségvetésbe foglaltatná bele a támogatást, az idei összeget véleményük szerint a kormány tartalékalapjából kellene elkülöníteni. "Biztosan sikerül meggyőznünk a kormányt a támogatás fontosságáról" - vélekedett Herényi Károly, aki szerint a probléma előidézéséért elsősorban a kormány a felelős. "Nem tudok egyetérteni azzal, hogy az IKA alapjaiból támogassuk az MTI-t" - tette hozzá az MDF frakcióvezetője a Krónikának nyilatkozva.
Langmár Ferenc, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (TTT) elnöke a Kolozsváron megjelenő napilapnak elmondta: az általa irányított testület mindent elkövet, hogy valamennyi fél számára megfelelő megoldás szülessen. "Nem elfogadható a támogatás megvonása kiváltotta jelenlegi helyzet. Széles körű konzultáció szükséges az érintett intézményekkel, máskülönben nem jutunk közös nevezőre" - idézi a Krónika szerdai száma a MTI TTT elnökét.
MTI - fideszfrakcio.hu